2011. március 19., szombat

Sminktippek . . .

1.  A szemtus használata:

    A szemtus használata a 20-as évekre nyúlik vissza, a 40-es években terjedt el. Akkoriban a nők csak finom, vékony vonásokat húztak szemükre, a 60-as években óriási szempillák is társultak a szemtus mellé, majd a 70- 80-as években ezek a vonalak vastagabbak lettek. Itt is az alapozással kell kezdeni, majd egy kihegyezett fekete szemceruzával húzzuk ki a szemünket, de szigorúan csak a pillák tövét. Ez egy alapot ad a tusolásnak. Feszítsük ki a szembőrt és támasszuk meg a kezünket az arccsonton, majd a szemzugból elindulva húzzuk a tust a szem feléig, azért, hogy szimmetrikus legyen a két szemünk. Ugyanezt a műveletet a másik szemmel is tegyük meg. Ha előre tudjuk hogy cicás szemet akarunk, akkor húzzuk tovább a tust, de a szem végénél kicsit távolodjunk el a pillák tövéből, és felfelé íveljük a vonalat. Ha egy kissé aszimmetrikusra sikerült a tusolás, akkor nem kell azonnal lemosnunk, egy fülpiszkálóval helyre lehet hozni, ráadásul amellett, hogy a spirál megkoronázza a sminket, el is fedi az apróbb hibákat. A szem alját csak akkor érdemes kihúzni, ha nagyon feltűnőek akarunk lenni, bár általában ez csak kevés nőnek áll jól!












   



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése