2011. március 19., szombat

Pac Man ---- Örök nintendo klasszikus, ami nélkül nem tudunk élni.....



A Pac Man Története:

A szereplő csapongó fantáziájának megfelelően a formája egy pizza lett, amelynek (akinek?) hiányzó szelete ki-be csukódó, mohó szájjá alakult, s akit, miközben kis pontokat zabál egy labirintusban, mindenféle furcsa nevű szellemeket  (Akabei, Pinky, Aosuke, Guzuta) üldöz. A telhetetlen bendőjű pizza-lény egy személyben volt tehát csillapíthatatlan éhségű zabálógép, és kétségbeesetten menekülő áldozat, akinek egyetlen célja az evés, még sem adhatja át magát soha az  emésztés örömeinek, mert bármely pillanatban terítékké válhat ő maga is.

A játék hatalmas újdonságnak számított akkoriban, hiszen az ellenfelek esztelen írtása helyett a térben való navigálásra, a lövés gomb céltalan nyomkodása helyett a gyors reflexekre, a kockákból  és vektorokból felépülő élettelen űrhajó alkakzatok helyett humoros, játékos formákra épített. 
Az újszerű játékstílus és a kedves grafika mellett  külön vonzerőt jelentett a végtelen variációs lehetőség: a labirintusok állandóan változtak,  lehetetlen volt kiszámtani az  ellenség mozgását, illetve azt, hol jelennek meg a sebesen száguldó főhős kedvenc ínyencfalatai, a gyógyító hatású, vagy különféle extra képességeket (turbó sebesség, sebezhetetlenség) biztosító hatalmas gyümölcsök...
A játék tengerentúli licence jogait az amerikai Midway vette meg, amely az erdeti Puck Man nevet, attól tartva, hogy a P betût netán F-re cserélik ki a videojáték ipart ferde szemmel nézõ cinikus újságírók, Pac-Man-re változtatta.
 A játék infantilizmusán gunyolódók szkeptikus zsurnalisták tévedtek, ugyanis a  Pac-Man minden idõk legsikeresebb videojátéka lett: egy év alatt egyedül az Egyesült Államokban több mint 100.000 példányt adtak el belőle, szinte havonta láttak napvilágot az újjabb folytatások. 

Nos a Pac Man-t azóta sem tudjuk megunni, sőt különböző dolgok ötletéül szolgál és amint látni fogjuk kreativitásból nincsen hiány!



Az eredeti Pac Man


























































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése